Sziasztok!
Itt egy kis egyperces iromány, amit tegnap este írtam. Remélem, tetszeni fog.
Puszi: Charlotte
Este van. A laptopom neonszín fénye vakítja a szemem. Körülöttem minden sötét. Már mindenki alszik. Az órára pillantok: fél tizenegy. Kikapcsolom a gépet és bemegyek a fürdőszobába. Az ablak résnyire nyitva van. Közelebb lépek és teljesen kinyitom. Mélyet szippantok a nyári este illatából. Meghallom néhány tücsök ciripelését és a távolban egy kutya ugatását. Halkan előszedem a kulcsot és kimegyek a teraszra. A friss levegő azonnal mellbe vág. Odasétálok a korláthoz és behunyt szemmel hallgatom a tücskök monoton zenéjét. Lassan, nyugodtan lélegzem. Kinyitom a szemem és felpillantok az égre. Az égen vékony felhőfoszlányok lebegnek. Rajtuk átvilágít a csillagok pislákoló fénye.
Veszek egy új mély levegőt- aminek az íze felidézi bennem azt a rengeteg emléket: a tavat, a nyaralót, a nyugalmat, a szabadságot- majd becsukom az ablakot. Nem mentem sehová. Nem voltam a teraszon. Én sokkal messzebb voltam. A gondolataim és a képzeletem messzebbre vitt. El a tóra.
Nem tudom, miért nem mentem ki. Talán nem akartam felébreszteni a többieket az ajtónyitással, csak egyszerűen lusta voltam, vagy féltem a sötéttől? Nem tudom, de nem mentem ki.
Boldogan bújok be a hűvös paplan alá és a nyaralások emlékével lépek ki a mából, hogy pár óra múlva a holnapban ébredjek fel.
C. Twinkle
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése