Köszöntő

Kedves Olvasó, örömmel fogadunk blogunkon!

Hogy mit találsz itt? Verseket, novellákat és cikkeket mindkettőnktől
és versenyeket, amiket közösen rendezünk. Reméljük elnyeri tetszésedet
a blogunk, nyugodtan nézz körül, ha pedig bármi megjegyzésed lenne,
szívesen meghallgatunk!

Puszi: Emily&Charlotte

2014. október 2., csütörtök

Frissítő nyári novellaverseny: eredményhirdetés

Sziasztok!
  Mivel a pályázat meghirdetésében inkább Em munkálkodott, most én fogom kihirdetni a szerencsés nyerteseket. Emmel átnéztük az összes beérkezett művet, és eldöntöttük, hogy ki műve sikerült (szerintünk) a legjobban. Tudni kell, hogy nagyon kevés választja el egymástól a helyezetteket és mindenkinek köszönjük a művét, remek novellákat alkottatok! :) Amint időnk engedi mindenkinek írunk pár sort arról, hogy mi tetszett az irományában és miért olyan helyzeést ért el, amilyet. Ezenkívül külön bárki kérheti, hogy kritikát írjunk róla e-mailben.
  Remélem mindenki elégedett lesz a helyezésével, aki pedig jobbra számított az se csüggedjen, ennek a versenynek a lényege az, hogy mindenki saját magáhzo képest alkosson és fejlődjön. Valamint, a jövőben is tervezünk efféle versenyeket rendezni, úgyhogy lesz még lehetőségetek! :)
  Az okleveleket vigyétek nyugodtan, csak arra kérünk titeket, hogy linkkel együtt tegyétek ki. (Egyébként én gyárottam őket, és aki ismer, tudja, hogy ennél szebb tőlem nem telik, de azért remélem tetszik nektek.(Em)). :)
Tehát, íme a helyezettek:

1. HELYEZÉS: MONOS ANETT


 
Nyereménye: Blogajánlót és kritikát írunk egy választott blogjáról + három hónapig reklámozzuk egyválasztott blogját a modulsávban + röviden véleményezzük és kirakjuk a blogra három válaszott irományát + interjút készítünk vele




2. HELYEZÉS: Rozetta

 
 
Nyereménye: Blogajánlót/kritikát írunk egy választott blogjáról + két hónapig reklámozzuk egy választott blogját a modulsávban + röviden véleményzzük és kirakjuk a blogra két választott irományát
 
 

3. Helyezés: Beata Juliette
 

Nyereménye: Blogajánlót/kritikát írunk egy választott blogjáról/röviden véleményzzük és kirakjuk a blogra három választott irományát + egy hónapig reklámozzuk egy választott blogját a modulsávban
 

 

4. Helyezés: Balogh Petra



 
Mégegyszer köszönjük a versenyzőknek és gratulálunk mindenkinek! :)
Hamarosan jelentkezünk!
Puszi: Charlotte&Em
Ui.: Nagyon sajnáljuk a hosszú késést, remélem nem várakoztattaunk meg titeket nagyon. :)