Köszöntő

Kedves Olvasó, örömmel fogadunk blogunkon!

Hogy mit találsz itt? Verseket, novellákat és cikkeket mindkettőnktől
és versenyeket, amiket közösen rendezünk. Reméljük elnyeri tetszésedet
a blogunk, nyugodtan nézz körül, ha pedig bármi megjegyzésed lenne,
szívesen meghallgatunk!

Puszi: Emily&Charlotte

2014. december 26., péntek

Romantika a lapok között- avagy, hogyan ne csöpögjön nyáltól a történetünk

Drága Olvasóink,
először is szeretnék nektek nagyon boldog karácsonyt (már ami még maradt belőle) kívánni és ajándékként végre meghoztam a várva-várt első cikkemet.  Szóval, most egy olyan témával jönnék, ami szerintem sokaknak komoly fejtörést okoz; a szerelem. Mert ahhoz, hogy egy szerelmi szál hihető és életszerű legyen, de ne legyen tőle túl cukormázzal bevont a történetünk, sokat kell tenni. Ebben a bejegyzésben szeretnék ehhez egy kis segítséget nyújtani. Remélem hasznotokra válik, ha nem is teljesen, de valamennyire, és minden véleményt szívesen fogadok, hogy esetleg tetszett -e nektek vagy nem és szeretnétek -e még ehhez hasonló cikkeket! :)
Puszi: Em


Romantika a lapok között- avagy, hogyan ne csöpögjön a nyáltól a történetünk
 
 
Legelőször is, nagyon fontos, hogy tudjuk, mi lesz a történetünk témája. Ha katasztrófa könyvet írunk, aminek a lényege és a legfontosabb üzenete az lesz, hogy bár a főhős mindent elveszít, mégis kitart a végsőkig, nagyon kell vigyázni arra, hogy ne keverjünk bele egy erős romantikus szálat. Ha ezt tesszük, az olvasó nem fogja érteni a lényeget, és ha egy könyvnek nincs mondanivalója (olyan, ami eljut az olvasóhoz) az nagyon nem jó. De ha a könyvünk témája a romantika, ne féljünk használni, de itt is vigyázni kell a túladagolással, mert túl sok nyálas helyzet után, az olvasó kezéből magától repül ki a könyv. Próbáljuk meg úgy írni a könyvünket, hogy közben mindig tudjuk, hova akarunk eljutni, miért és mit akarunk mindezekkel mondani, mert csak így fog átjönni az olvasónak is.


 Most pedig itt van néhány tanács, amivel reményeim szerint tudok segíteni:

"A legelső pillanattól fogva szerettem, onnantól kezdve, hogy belenéztem gyönyörű szemeibe, totálisan és visszavonhatatlnul beleszerettem. De ő szeret -e engem? És ha igen, akkor miért volt azzal a másik lánnyal?..." Azt hiszem, ezt mindenki ismeri, nem kell nagyon magyaráznom. A történetben adott egy lány, aki magát nem tartja különösebben szépnek, vagy különlegesnek, amíg be nem toppan az életébe a fiú, akiért mindenki odavan, de ő az átlagos lányt választja. Aztán a lány mindig féltékeny, mert a fiú sokkal jobbat érdemelne nála és így tovább... Aztán a legvégén happy end és naplementekor megcsókolják egymást a tengerparton. Azért kezdtem ezzel, mert nincs ennél elcsépeltebb romantikus szál. Akármi, ami egy kicsit is másmilyen, már évezredekkel jobb. Hogy miért? Mert ki olvasna el egy olyan könyvet, amiben ugyanaz történik, mint több ezer másikban? A könyv kiszámítható, unalmas lesz. Szerintem ez a lehető legrosszabb. Szóval, röviden annyit akartam mondani ezzel, hogy merjünk bármilyen romantikus fordulatot beleírni a történetünkbe, csak egy valamire figyeljünk: hogy az meglepő legyen. Ne lehessen rá számítani. De legfőképpen, ne legyen már milliószor felhasznált.



Most, hogy tudjuk, hogy akármilyen vad fordulatot beleírhatunk, tudnunk kell életre kelteni a történetet. Nem elég, ha a szereplők között szikrázik a levegő, pattogjon az elektromosságtól az olvasónál is! A lényeg, hogy élethű legyen. Ha nem tudjuk visszaadni a hangulatot és az érzéseket, az olvasó nem fogja tudni beleélni magát és egyszerűen nem fog neki tetszeni. Ilyenkor fontos, hogy képzeljük magunkat a szereplők helyébe és próbáljuk beleélni magunkat a történetbe. Írjunk a leírásba sok melléknevet (persze azért figyeljünk, hogy mindegyik odaillő legyen és azért nem szabad túl sokat használni), minden mozdulat legyen követhető és értelmes. Mielőtt összehoznánk a szerelmespárt, építsük fel a kapcsolatukat és találjuk ki, miért és hogyan fognak egymásba szeretni. Ötletet lehet akárhonnan meríteni, a lényeg az, hogy legyen egyedi, de mégis érthető az olvasónak. Ha felszínes a kapcsolat, akkor annak legyen oka és következménye, ha meg se bírnak mozdulni egymás nélkül, akkor érződjön, hogy a barátaik hiányolják őket. Dolgozzunk ki minden részletet, vagy hagyjunk egy kis helyet az olvasó fantáziájának is, de valamennyit mindenképpen áruljunk el a szerelmesekről.



Ha már megvannak a vad fordulatok és a azok a bizonyos szikrák a szereplők között, akkor már csak össze kell őket hoznunk. Ne féljünk élcelődni velük, jöhet néhány (akár komolyabb) vita is, sőt adott esetben akár elmehetünk a tettlegességig is, de figyeljünk arra, hogy ne húzzuk túl sokáig ezt a részt. Ha ugyanis a két szerelmes túl sokáig kergeti egymást, az olvasó egyszerűen megunja. Fontos, hogy itt is próbáljuk a való életbe áthelyezni a dolgokat; lehet benne egy kis vívódás, de amint mindkét szereplő rájön, hogy szereti a másikat, ne húzzuk tovább. Itt is használjuk a fantáziánkat, próbáljuk messziről elkerülni a "nemszeretem-őszeret-megbántomhogyelkergessem-rájövökhogyszeretem-éppazutolsópillanatbanmégsikerülmegtalálnom-" és újra itt vagyunk:"csóknaplementeörökszerelem". Egy szerelmes szálat nagyon élethűvé tesznek a kis mozzanatok, amivel meg tudjuk mutatni a két szereplő mennyire (vagy mennyire nem) ismeri egymást, nem kell mindig a maradi módszereknél maradni, vörös rózsa helyet kapjon a hódoló nyugodtan bogáncsot. 

 

Röviden, ha hihető szerelmi szálat szeretnétek a törtánetetekbe
 legyetek bátrak és ne féljetek újjítani, mert az élet se
tündérmese. ;)
 

1 megjegyzés:

  1. Hey Em! :)
    Sajnálom, hogy csak most találtam rá erre a bejegyzésre. Nekem is pontosan ez a véleményem a szerelmi szálakról! Legyen élethű! Nagyon élethű!! :) Nem legyen túlmagyarázva, ne magasztaljuk fel már-már hányásig szerelmünk tárgyát! Mellesleg ezt utálom a legjobban :) Az a legjobb, ha a két szerelmes látja a másik hibáit, de ezzel együtt elfogadja, mert szereti. Nagyon sok szerelmes írással találkozom, főleg itt a bloggeren, mert amúgy nem olvasok ilyen könyveket :P (és nem is írok), és elég gyakori hiba, hogy tévesen mutatják be az egész dolgot! valószínűleg azért, mert nagyrészük még gyerek, nem volt része hasonlóban, max. plátóiban... Franc tudja :) Én ezzel tudnám magyarázni. Egyetlen egy olyan blogot olvasok, ami ezen a témán alapul, mégpedig a Búcsúzóul örökké! Gyönyörűen bemutatja a szerelem fokozatait: a rózsaszín ködöt, aztán az együtt élést, és az ezzel járó kellemetlenségeket, a monotonitást, a megszokást! Szerintem mindenképpen hasznos ez a kis cikk, én személ szerint olvasnák még több ilyet tőletek! :)
    ui.: Hogy haladsz a könyveddel? :) Nem felejtettem ám el! :)
    Puszi: Anett

    VálaszTörlés